Biztonságtechnika!

Minden elektromos berendezésben találhatók elektromos vezetékek, melyek különbözo részegységek között teremtenek kommunikációs kapcsolatot. Ezek az eszközök a biztonságtechnikában is szerepet játszanak, sajnos az a tapasztalat, hogy egy biztonságtechnikai eszköz telepítése megfelelo ismeretek nélkül igen nehézkes. Ebben a cikkben megismerhetünk néhány technikai trükköt, hogy hogyan lehet egy lakásriasztót beméretezni, beüzemelni.

Az elso ökölszabály az, hogy ha nem értünk hozzá, ne is kezdjünk el vele dolgozni, mert abból csak baj lehet. Második szabály az, hogy ha nem is vagyunk telepítok, az elveket ismernünk kell abból a célból, hogy a rendszer kijátszhatatlan legyen.
Egy általános lakásriasztó a következo elemekbol épül fel: érzékelok, riasztóközpont, hang- és fényjelzo sziréna, valamint a központ vezérlofelületét megvalósító kezelo. Az egységeket kábel köti össze egymással. A kábellel szembeni követelmény, hogy ahhoz illetéktelen ne férjen hozzá, ezért ezeket el kell rejteni, ha nem lehet, akkor kábelcsatornázni kell. A kábel típusát mindig a hozzá csatlakoztatott egység dönti el.
Most nézzük sorra a legáltalánosabb érzékeloket. A legegyszerubb érzékelo a nyitásérzékelo.
Teljesen passzív eszköz, összesen két vezetéket igényel: amikor be van csukva a nyílászáró, akkor a kapcsain rövidzárlat mérheto, ellenkezo esetben szakadást mérhetünk.
A muködési jellemzoibol felismerhetjük, hogy ha a betöro elvágja a hozzá vezeto kábelt, akkor az annyit fog jelenteni, hogy a nyílászárón bejutott valaki, helyes muködés esetén a riasztó le kell leplezze a személyt. Az érzékelon betujelek is lehetnek, NO, C, NC. De mit is jelentenek ezek?

A C annyit jelent, hogy COMMON, azaz közös kivezetés, az NC Normal Closed, azaz alaphelyzetben zárt, és végül az NO nem más, mint Normal Open, azaz alaphelyzetben nyitott érzékelo-kivezetés. A nyitásérzékelok nagy többsége NC-s, azaz, ha ott a mágnes (a nyílászáró be van csukva), akkor az érzékelo rövidzárat kell, hogy adjon.
A beltéri érzékelok nagy többsége passzív infravörös érzékelo. Ezek az érzékelok tápfeszültséget igényelnek a muködésükhöz, tehát a hozzá vezeto kábelnek kettonél több erunek kell lennie. Ha szétszereljük az érzékelot, a következo feliratokat láthatjuk a nyomtatott áramköri lapon.
V+ vagy +12 V, amely a tápfeszültséget jelenti, GND a tápfeszültség negatív pontja, NC és C felirat vagy RELAY, amely két pontot az érzékelo riasztáskor megszakít: és álljunk meg egy pillanatra!
Ha egy szakadásvizsgálóval megmérjük a szétszerelt infrának a riasztás kivezetéseit, meglepodve tapasztalhatjuk, hogy a muszer szakadást fog mutatni, holott a C és NC felirat szerint annak rövidzárat kellene, hogy adjon. A trükk az, hogy az érzékelo nincs tápfeszültség alatt, tehát nem alaphelyzetben van. Ez azért fontos, hogy ha valaki megbontja a hozzá vezeto kábelt, és trükkel akarja kijátszani az érzékelot, meghiúsuljon a terve. Ha ugyanis a tápfeszültség megszunik, az infra kimenete azonos lesz a riasztási állapottal.
Ha tovább megyünk a sorkapcsokon, akkor még egy pár kivezetést találunk TMP vagy TAMPER felirattal. A biztonsági kapcsolót vagy más néven szabotázsvédelmet egy belso mikrokapcsolóval szokták megoldani, jelen esetben ez egy bontó kontaktus, tehát ha benyomjuk rajta a mikrokapcsolót, akkor rövidzárat mérhetünk a tamper-kivezetéseken. A mikrokapcsoló a fedél rátételével kerül alaphelyzetbe. Ha megszámoljuk a sorkapcsokat, elegendo a 6-eres kábel. Kombinált érzékelok esetén sem kell nagyobb érszám, hiszen a kimenetek ebben az esetben sorosítva vannak az érzékelo nyáklapján.
A több érszámú kábel ereit különbözore színezik, nincs szabály arra, hogy melyik színu kábel hova kerüljön. Az a lényeg, hogy mi tudjuk azt, hogy melyik szín mit jelent.

A riasztóközpontok bekötése komoly munkát igényel, a munkánkat nehezíti, hogy a központ alaplapján lévo sorkapcsok nem különülnek el, hanem szorosan egymás mellett helyezkednek el.
A központ egy váltakozó áramú transzformátorról kapja a tápellátást, belso stabilizátora látja el az érzékeloket tápfeszültséggel, tölti a hozzá kapcsolt akkumulátort, amely áramszünet esetén ad kello energiát. A központot nem csak biztonságtechnikai szempontból kell megvédeni, hanem energetikai szempontból is méretezni kell. Ennek értelmében méretezni kell a transzformátort és az akkumulátort is. A központ telepítési útmutatójában megtalálhatók a központ paraméterei és a hozzá kapcsolt kommunikációs eszközök, pl. kezelok fogyasztásai is. Így meghatározható az, hogy a központ mekkora kimeno teljesítménnyel lesz terhelve. Ezt sohasem szabad túllépni, s ez foleg egy meglévo központ bovítésénél jelenthet akadályt. Most nézzünk egy egyszeru példát.
A központ alaplapi fogyasztása 110 mA. Erre szeretnénk rákötni négy darab normál passzív és egy kombinált érzékelot, valamint két nyitásérzékelot. Kényelmi szempont miatt továbbá használni szeretnénk ketto darab kezelot a lakásban mindkét bejáratnál.
A passzív infrák fogyasztása 20 mA, a kombinált infra áramfelvétele 45 mA. A kezelok leírásában az áll, hogy világításkor 120 mA-t, alaphelyzetben 50 mA-t fogyasztanak. A sziréna papírja annyit tartalmaz, hogy 12 V 15 W 115 dB. Minden terhelést a maximális értelemben kell vennünk, ugyanis ha pánikriasztást alkalmazunk, akkor is kell a kezelonek világítani és a szirénának szólni. Számoljunk hát!
A központ tápfeszültség-kimenetét a következok terhelik: a tápfeszültséget kívánó érzékelok és a kezelok maximális áramfelvétele. Mindezt összeadva kijön, hogy a kimeno áram 365 mA, azaz a 20 mA-es áramot négyszer, a kezelo áramát kétszer kell venni, majd ehhez adva a kombinált érzékelo áramfogyasztását kijön az eszközök összes fogyasztása.
A központ dokumentációjában az áll, hogy a szirénakimenet maximális kimenoárama 1,5 A. A szirénateljesítménybol kiszámítható, hogy a központ elbírja-e a szirénát, azaz a sziréna teljesítményét elosztva a kapocsfeszültségével kijön, hogy a maximális áram 1,25 A. Ez a mennyiség kisebb, mint a kimenet maximális árama, tehát a sziréna rákötheto a kimenetre.
Az akkumulátor a központot áramszünet esetén látja el energiával, viszont annak legalább egy napig muködtetnie kell a rendszert. Az akkumulátor méretezése így alakul.

Az összes kimeno fogyasztás, ha a sziréna egy napon belül 3-szor megszólal és 5 percig szól folyamatosan, azaz folyamatosan negyed órát muködik 24 óra alatt, átlagfogyasztása 13 mA-re jön ki. (A sziréna áramát meg kell szorozni negyedórával, majd el kell osztani 24 órával.)
Az akkumulátor minimális órakapacitása a következoképpen számítható ki.
Az összes áramot meg kell szorozni 24 órával. Szám szerint az elobb kiszámolt fogyasztók áramához (365 mA) hozzá kell adni a központ áramát (110 mA) és a sziréna átlagáramát (13 mA), az így kapott összeget meg kell szorozni 24 órával, így kijön a 11,712 Ah kapacitás. Ebben az esetben a legközelebbi szabványos akku a 12 Ah-ás típus, legyünk biztosak, és válaszszunk egy 17 amperórást. Ha ennél maradunk, akkor ezt a központ az órakapacitás huszadrészével tölti, azaz 850 mA-ral.
A transzformátornak az egész rendszert el kell lássa energiával, és még az akkumulátort is töltenie kell, így összes áram számszeruen 1338 A.
A legkisebb transzformátor, amelyet erre a célra lehet kapni, az 16 V 20 VA-es.
Ebbol kinyerheto a maximális áram abszolút értéke, számszeruen 1,25 A. Ez kisebb, mint a rendszer igénye, tehát ennél nagyobb trafó kell, a következo a 30 VA-es. Az elozo számítást és összehasonlítást még egyszer megismételve azt tapasztalhatjuk, hogy erre a rendszerre elég ez a transzformátor. Nagyobb trafót nem érdemes rákötni a rendszerre, mert annak meddoenergiája csak felesleges fogyasztást okoz.